A következő LibriVoxos hallgatásom, ez teljes egészében fizikai példány nélküli. És természetesen ezt is Elizabeth Klett olvasta fel (már előre félek, hogy mi lesz, ha elfogynak az általa felolvasott könyvek, bár azért az még odébb van.)

Az egyik, amin gondolkodni szoktam, hogy vajon én milyen lennék, ha a 19. századi brit miliőben növök fel a jelenlegi temperamentumommal. A másik pedig, hogy helyileg és társadalmilag hova születnék szívesen (Anglián belül). Valójában ez a kisregény semmiben nem ad kimagaslót, mégis nagyon kötődtem hozzá, és némi önvizsgálat után arra jutottam, hogy azért, mert valami olyasmi lehetnék mint Phyllis. Ötvözve van benne a mit szeretnék és a milyen vagyok. Az nagy szó, hogy a 19. században az apja olvastatja, és gyakorlatilag műveltebb a másodunkatestvérénél, Paulnál, akinek a szemszögéből olvashatjuk a történetet. De mivel 17 éves, és még járatlan a világ és a szerelem dolgában, ezért bájosan naiv is.

Maga a történet viszonylag egyszerű:

Spoiler

1) a másodunkatestvéreket össze akarják hozni, de ez a terv érdeklődés hiányában meghiúsul, fiataljaink szempontjából nem is létezvén, 2) egy fiatal kolléga beleszeret Phyllisbe, ámde Kanadában kap 2 évre álláslehetőséget. A lelki konfliktus forrása, hogy bár a kolléga nem mond semmit a lánynak, csak Paulnak, Paul továbbadja ezt a félígéretet, hiszen látja, hogy a vonzalom kölcsönös. Ám a férfi Kanadában megnősül, Phyllis szíve pedig összetörik.

Tényleg semmi extra. De a morális kérdések, a karakterek annyira jól meg vannak rajzolva ebben a néhány oldalban, hogy lehetetlenség nem átérezni a legmélyebb régiókig ezeket az egyébként nem heves érzelmeket. (Minden karakterünk inkább a megfontolt, de hosszan tartó érzelmekre hajlamos.)

Az egyetlen kifogásom az utolsó fél óra volt,

Spoiler

ahol majdhogynem megölték az én kedves alteregómat.

Meg úgy az egész kicsit túl drámai lett.

Spoiler

Azt hittem, hogy a csalódást csendben, csak némi belső drámával fogjuk átvészelni. Aztán nem az történt. Kicsit kilógott. Bár a 17 éves énem biztosan nagyon elégedett lenne vele, de azóta már eltelt néhány év…

Biztos, hogy fogom még hallgatni. Talán el is olvasom könyvben. Gaskellt pedig továbbra is szeretem, bár már csak halványan emlékszem az Észak és délre (a BBC minisorozatra nagyon is élénken, kb. évente megnézem, minium). Az is tervben van az angolszász klasszikusok között, nemes egyszerűséggel, mert már rég a polcomon csücsül fizikailag is.